• Programok
  • Képzés
  • Jármű bérlés, eladás
  • Helyszínek
  • kapcsolat
  • GALÉRIA

Offroad-vezetés

képzés, programszervezés, járműbérlés

Gyermek és felnőtt, kezdő  és haladó quad - motor -4x4 autó oktatás, továbbá off-road vezetéstechnikai képzés amit csapatunk nyújt az érdeklődők számára. 
Résztvevőinket mind elméleti, mind pedig gyakorlati úton juttatjuk közelebb a qadozás, motorozás és az off-road vezetés rejtelmeihez. 
A képzés elméleti, gondosan kidolgozott tematika alapján veszi kezdetét több részletben. Az elméleti anyag befejezésével interaktív módon összefoglaljuk a leadott anyagot, felmérve a résztvevők által elsajátított ismeretanyagot. 
A alapismeretek feldolgozása után a már elsajátított tudás gyakorlati alkalmazása terepen a következő lépés .

A képzés történhet saját, résztvevő által hozott járművel és az általunk biztosított gépjárművekkel is.

A vezetéstechnika gyakorlati menete:

Elsődleges és elengedhetetlen a résztvevő számára megismerni a program és képzés során használt járművet főleg, ha nem a sajátunkkal veszünk részt a gyakorlaton.

Például az összkerék meghajtású terepjáró járművek  használata terepen a mindennapostól eltérő vezetéstechnikát igényel. Elsősorban mindennapos rutint és berögződéseket kell elhagynunk az eredményesség érdekében. Olykor ez a legnehezebb feladat!

Az említett képzéseket és tapasztalatcserét csapatunk gyakorlott tagjai biztosítják. 

A képzési csomag magába foglalja:

A komplett, már fent említett elméleti képzést (és írásos anyagot) kiegészítve fontos baleset megelőzési ismeretekkel, továbbá gyakorlati képzést, speciális vezetési helyzetek gyakorlatát a mindennapitól eltérő út és környezeti tényezők figyelembevételével, megteremtésével.

A képzést sikeresen elvégző részére fényképes oklevelet adunk.

         Részvételi díj

         (tájékoztató jellegű)

Részvételi díj függ a létszámtól (minimum 3 fő), a program időtartamtól (1 vagy több napos), illetve függ a járműhasználattól (saját vagy általunk biztosított; motor, quad vagy autó). Függ továbbá az egyéb igényelt szolgáltatásoktól (catering, szállás stb.)

Amennyiben ügyfeleink szolgáltatásainkat több alkalommal veszik igénybe, úgy 15% kedvezményt adunk árainkból.

5 fős csapat toborzása esetén a szervező 50%-os kedvezményt kap a részvételi díjból.

10 fős csapat toborzása esetén a szervező részére részvétel ingyenes.

 

wlink | Mindenlicit | árukereső